Kezdőlap





Tereprali & offroad


A helyszínről jelentjük


Hírlevél regisztráció





FIA Világkupa Állása


Versenynaptár





Galéria főoldal





Impresszum


Médiaajánlat


Fotó Szolgáltatások


Public Relations


Referenciák






Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t!





















Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.









Headline: Borneo Safari: A Camel Trophyk nyomdokain






GÓG LÁSZLÓ Borneo a világ harmadik legnagyobb szigete, területén három ország osztozkodik, Brunei, Malájzia és Indonézia. Legnagyobb része, mintegy háromnegyede Indonéziához tartozik, ennek neve Kalimantan, amely elnevezés ha máshonnan nem, a Camel Trophyk idejéből lehet ismerős. A legendás offroad sorozat kétszer is járt a szigeten, 1985-ben és 1996-ban. Azóta sok víz lefolyt a Kapuason, Borneo legnagyobb folyóján, a Camel Trophy már csak emlék, de Borneo szigete megmaradt offroad paradicsomnak, bármelyik részére is látogatunk.

Aktív terepjárós élet zajlik mindhárom országban, sőt rendszeresen látogatják egymás rendezvényeit is, hiszen az offroad nem ismer határokat. A legnagyobb ilyen esemény a már 1990-től évente megrendezett Borneo Safari, melynek házigazdája a malájziai Sabah Four Wheel Drive Association, korábbi nevén Kota Kinabalu Four Wheel Drive Club.

Malájziai offroad-ról eddig főleg csak a Rainforest Challenge kapcsán hallottunk, pedig amint az az előbbiekből (és majd a későbbiekből) is kitűnik, a Borneo Safari régebbi és sokkal nagyobb volumenű esemény. Csak kevésbé ismert. Az RFC-vel ellentétben a Borneo Safari az évek múlásával is megmaradt klubrendezvénynek, és mint ilyen, nem profitorientált. Ennek ellenére sokkal több és komolyabb szponzoruk van, a tőlük kapott támogatást pedig teljes egészében az esemény megszervezésére és jótékony célokra fordítják. van Nem véletlen tehát, hogy verseny kategóriában még a nem klubtag résztvevőknek is csak a negyedébe kerül a nevezési díj, túra kategóriában pedig közel nyolcszor olcsóbb a részvétel, mint az RFC-n. Az autókra vonatkozó előírások, illetve a verseny lebonyolítási szabályai viszont hasonlóak.

A rendező klubnak több mint ezerháromszáz tagja van, és az alapszabály értelmében mindenki jogosult lenne a részvételre. Képzeljük csak el, micsoda konvoj lenne! Erre természetesen még sohasem volt példa, és valószínűleg nem is lesz, de az 1990-es 15 autóból a legutóbbi már 217 járműből állt 514 személlyel! A nyolc napos esemény során mindegyik autó ugyanazon az útvonalon tette meg a több mint hatszáz kilométeres távot, ebből közel félezer kilométert terepen, körbeautózva Sabah és Borneo jelképét, a Mount Kinabalut. A 4095 méter magas hegycsúcs a világörökség részét képező Kinabalu Nemzeti Park büszkesége.

A szervezést dícséri, hogy a résztvevők száma ellenére csupán kisebb fennakadások voltak, mindössze egyszer kellett hosszabban, mintegy 3-4 órát várakozni az egyik csörlőzési pont előtt, de addig is elütöttük azzal az időt, hogy a versenyzőket néztük az egyik speciálban. Összesen húsz speciál szakasz várt a verseny kategóriákban indulókra. Az első háromra még Kota Kinabaluban, egy modern bevásárlóközpont melletti óriási szabad területen került sor, ahol offroad kiállítás és vásár is várta a hatalmas nézősereget. Majd következett a maláj módra színpompás rajtceremónia, és az óriási autókígyó elindult északkelet felé. Útközben még sor került két újabb speciálra, még az első táborhely előtt, ami egyébként egy leírhatatlanul bájosnak tűnő falucska mellett volt a hegyek aljában, de közelebbről megszemlélve és a helyiekkel elbeszélgetve hamar világossá vált, hogy bizony kőkemény életük van ott az őserdő és a hegyvonulat határán.

A második napon a konvoj megkezdte a felfelé kapaszkodást, amit elég sűrűn tarkított egy-egy látványos átkelés a hegyi patakokon, nem ritkán csörlő segítségével. A helyiek szerint óriási szerencsénk volt, hogy nem esett, mert esőben a patakok is gyorsan megáradnak, és a sáros csapások is sokkal csúszósabbak. A táborozásra kijelölt fennsíkon csodálatos naplementében volt részünk. A reggeli szokásos rutin után a túra kategória autói kisebb csoportokra osztva máris folytatták az utat, míg a versenyzők és kísérőik nekiveselkedtek újabb három (6.,7,.8.) speciálnak. Különösen a hatodik és nyolcadik szedett igen sok áldozatot, a magas fűben nem igazán lehetett látni a hatalmas gödröket, és még azok jártak jobban, akik simán felborultak, mert talpraállítás után azonnal tudták folytatni, volt aki még így is szintidőn belül teljesítette az adott szakaszt. Míg azok, akik nagy sebességgel szálltak bele egy-egy gödörbe, ha nem is borultak fel, a törött futómű-alkatrészek miatt hosszú szerelésre kényszerültek.

Következett az egyik, hosszát tekintve legrövidebb, idejét nézve viszont a leghosszabb offroad szakasz, amit egyik irányból sem lehetett megkerülni, így aki folytatni akarta a túrát, kénytelen volt még a legféltettebb családi autót is átügyeskedni az egyre durvább terepakadályokon, igaz ebben nagyszámú vidám, és ami a legfontosabb, hozzáértő segítője volt mindenkinek, a csapatmunka és a hangulat igazán kiváló volt. Jócskán elmúlt már éjfél is, mire az utolsó autó beért a táborba, de a jókedv nem múlt el.

Következő nap, két újabb speciál után, jött a Borneo Safari leghosszabb szakasza, mely keletről dél felé haladva kerülte meg a Mount Kinabalut. Az útvonal nagy része egy ottani katonai lőtéren haladt keresztül, ha nem magasodott volna ott az a hegy, bárki azt hihette volna, hogy a várpalotai lőtéren autózunk. Csak itt sokkal több katona volt, ami eleinte nem is tűnt fel, de aztán az egyik ellenőrzési ponton figyelmeztettek, hogy igyekezzünk, mert éppen éles lőgyakorlatot tartanak, amit csak miattunk függesztettek fel, amíg áthaladunk, és ne térjünk le a kijelölt útról.

A hosszú út után jólesett letáborozni Togob Darat falu mellett a folyóparton, az eddigi legjobb táborhelyen. Itt két éjszakára vertünk tábort, mert itt került sor a Borneo Safari ezévi karitatív vállalkozásaira. Első nap a szponzorok jóvoltából rengeteg élelmiszer csomagot osztattak ki a falu lakosainak, a gyerekek pedig tanszercsomagot és kisebb játékokat kaptak. Az orvosi csapat egy egészségügyi sátrat is felállított, és két nap alatt több tucatnyi rászorulót láttak el. Másnap pedig elkirándultunk a közeli Monggis bázisállomásra, ahonnan a 2580 méter magas Mt. Tambuyukon (Malajzia harmadik legmagasabb csúcsa) megmászására indulhatnak a turisták. A takaros hegyi vendégház körül több mint 150 facsemetét ültettek el a résztvevők, bizonyítva, hogy a terepjárósoknak is fontos a természet védelme.

A közösségi programok mellett azért folytatódott a verseny is, a két nap alatt öt újabb speciálra került sor, melyek közül a legizgalmasabb a folyómederben kijelölt két szakasz volt. Az egyikben óriási sziklák között kellett átfűzni az autót, amit nem mindenki úszott meg szárazon, a másikban pedig a folyóból egy meredek partra kellett felcsörlőzni.

Innen a Mount Kinabalu keleti gerincét célozva haladtunk tovább, míg el nem értünk az egykori Mammut rézbánya marsbéli tájra emlékeztető maradványaihoz. Az 1975-től 1999-ig működő bánya a világ egyik legnagyobb külszíni rézbányája volt a maga idejében. Egyszerre lenyűgöző és félelmetes látvány a hatalmas, több mint száz méter mély kráter, aljában a tóval. Az egykor a bányában használt óriási munkagépekre emlékeztet a levetett gumiabroncsok temetője. A verseny szervezői meg is ragadták a lehetőséget, és a 17. speciált a közel két méter átmérőjű, több mázsás gumiabroncsok hegyén-hátán jelölték ki. A nemzetközi offroad életnek itt bemutatkozó vadonatúj GT Radial Savero Komodo Extrem abroncsok, amelyek idáig sikeresen birkóztak meg a mély sárral, és a csúszós-nyálkás utakkal ugyanúgy, mint az éles kövekkel tarkított meredek hegyi ösvényekkel, itt azt is bizonyíthatták, hogyan tapad a gumi a gumi hátán.

A bányában töltött éjszaka is meglepte a a közönség egy részét. Mert hiába a trópusi helyszín, ebben a magasságban bizony éjszakára már 15 fok körülire csökken a hőmérséklet még itt is, ráadásul a fennsíkon állandó széljárás miatt ezt még néhány fokkal hűvösebbnek érezni. És ez még csak tovább fokozódott egy nappal később, az utolsó táborhelyen, amely a Borneo Safari által elért legmagasabb ponton volt, kb. ezerötszáz méterrel a tengerszint felett.

Már az odavezető út is tartogatott izgalmakat, amikor az elöl haladók egy kígyómarásos esethez riasztották az egészségügyi osztagot. Ahogy terjedt a hír a konvojban, a minél hátrébb állóknál úgy lett egyre hosszabb az a kígyó, illetve szaporodott a mennyiségük és nőtt a halottak száma. A valóság azonban, mint később kiderült, még a helyi hírekbe se kerülhetett volna be, annyira hétköznapi esetnek számít. A Borneo Safari résztvevői is csak annyiban voltak érintve, hogy amíg megérkezett a mentő a közeli városból, ők részesítették elsősegélyben az egyik fairtáson dolgozó illegális bevándorlót, akit egyébként nagy valószínűséggel nem is mérges kígyó harapott meg.

Onnan aztán az utolsó napon a Kundasang völgyben egy olyan útvonalon ereszkedett le a konvoj ismét lakott területekre, ami mentén az élet semmilyen nyomát nem bírtuk volna elképzelni, nemhogy olyan hatalmas és dús zöldség- és gyümölcsfarmokat, mint amik szegélyezték az egyébként csak jó időben és csak terepgumis terepjáróval járható utat. A hűvösebb klímának köszönhetően itt olyan zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek, amelyek itt nálunk Európában teljesen megszokottak, a mangó és papaya hazájában viszont egzotikusnak számítanak, mint például az alma, körte vagy a földieper, amelyek ott aranyárban kerülnek az üzletek polcaira, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy az említett egyetlen út minősége miatt a helyiek inkább gyalog, a hátukon hordják le a termést a városba. Azon az úton, ahol a második világháború alatt a japán megszállók a szövetséges hadifoglyokat meneteltették Sandakanból Ranauba. Ez már az utolsó szakasza a körülbelül 260 kilométeres útnak, amely több mint 2400 áldozatot követelt, a három menetet összesen 189 hadifogoly élte túl.

A második világháború itteni borzalmainak emléket állító Kundasangi Háborús Emlékmű közelében, a helyiek hatalmas érdeklődése közepette tartották az utolsó, huszadik speciált. Amelynek jócskán volt tétje, hiszen még nem dőlt el az első hely sorsa. Az élen álló 64-es rajtszámú versenyzőnek 605 pontja volt, míg a második helyen álló 71-es Suzuki gazdája 590, az őt követő 69-es rajtszámú sporttársa pedig 579 pontot gyűjtött eddig. És bekövetkezett a dráma: az élen álló versenyző úgy elakadt a speciálban, hogy kifutott a szintidőből, így nulla pontot kapott. Két legnagyobb versenytársa pedig nem hibázott, a 71-es negyven pontot begyűjtve megnyerte a szakaszt, míg a 69-es rajtszámú Suzuki lett a második, harminc pontot kapva. Érdekesség, hogy ha történetesen fordítva alakult volna az utolsó speciál eredménye, akkor is a 71-es rajtszámú Wong Su Bin lett volna a végső győztes, mindössze egy pont előnnyel!

2013/03/01 12:47 CET | Szerző: MR/Góg László/Kónya Rita





















Copyright 2007 - 2011 | Impresszum / Kapcsolat / Referenciák | Minden jog fenntartva
Irodák / Képviselők: London | Budapest | Qatar | Cairo | Kuala Lumpur | St. Petersburg | Praha | Manila
Magyar iroda: Kónya Rita | Berzsenyi u. 17. | 8900 Zalaegerszeg | Hungary
Telefon: +36 20 467 52 73 | Fax: +49 30 48 49 83 087 | E-mail: hungary@marathonrally.com