
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Aqua-Palace Kupa: Korda visszatért és célba ért.

|  | 
|
 |  | | Az abszolút hatodik helyen érkezett célba Korda Erik és Tóth György a terep-rallye OB szezonnyitó futamán, miután szombaton műszaki hiba miatt két szelektív szakaszt is ki kellett hagynia az Aqua-Palace Kupán.
Ígéretéhez híven vasárnap visszaállt a versenybe a Korda Erik – Tóth György kettős, miután szombaton a kormánymű hibája miatt kihagyták az utolsó két szakaszt. A Korda Racing párosa a két kihagyott szelektív miatt tetemes hátrányba került, vasárnap így tét nélkül autózhatott. A csapat azonban kihasználta a kényszerűségből kapott lehetőséget és jól döntött, ugyanis a célig sikerült az abszolút hatodik helyig felkapaszkodnia a párosnak.
Korda Erik: - Természetesen nagyon csalódott vagyok, de aki autóversenyzésre adja a fejét annak számolnia kell azzal, hogy olykor becsúsznak műszaki hibák. Én ebből a szempontból rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, mert csapatom és a Nissan egy kicsit elkényeztetett. Legutóbb 2008-ban fordult elő, hogy műszaki hiba miatt kellett kiállnunk a versenyből. Ez idő alatt néhány apróságtól eltekintve az autó úgy működött, mint egy svájci óra. Ma úgy alakult, hogy kedvünkre mehettünk, de mégis megpróbáltuk kihozni a lehető legtöbbet a három szelektív szakaszból és kipróbáltunk pár új beállítást a Nissanon, hiszen nincs jobb teszt a versenynél. Először egy picit furcsa volt, de hamar megszoktam és úgy érzem, hogy találtunk egy jó beállítást sárra. Azonban ha minden jól megy, akkor ezt a jövőben már nem fogjuk tudni kamatoztatni, legalábbis nem egy- az-egyben.
- Szóbeli megállapodásunk van a belga Overdrive Racinggel a Dakaron harmadik helyet elért Toyota Hiluxra, amellyel a tervek szerint már a bajnokság második futamán rajthoz állhatunk. A múlt héten Belgiumban jártunk, ahol lehetőségem volt kipróbálni az autót. Sokat nem mentem vele, de ez is elég volt, hogy kicsit beleszeressek, már most nagyon várom, hogy a Rábaköz Kupán versenybe küldhessem.
2012/04/15 19:47 CET | Szerző: MR/Korda Racing/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|