Kezdőlap





Tereprali & offroad


A helyszínről jelentjük


Hírlevél regisztráció





FIA Világkupa Állása


Versenynaptár





Galéria főoldal





Impresszum


Médiaajánlat


Fotó Szolgáltatások


Public Relations


Referenciák






Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t!





















Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.









Dakar 2013: Helló Argentína, megérkeztünk!.




Hét nap, hét sikerélmény – röviden így foglalható össze a Sandlander-csapat eddigi szereplése a 2013-as Dakar-ralin! A két toyotás egység, a Sebestyén Sándor, Bognár József páros, valamint az UNIQA Safety Carban ülő Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió is már Argentínában van, s összességében különösebb probléma nélkül teljesítette az eddig szelektív szakaszokat. Ahogy a péntekit is.

– Az, hogy veszélyes volt a terep, talán már említésre sem érdemes, hiszen megtanultam, a Dakaron minden nap egy túlélőverseny, kőkeményen meg kell küzdeni a célba érkezésért – mondta a Calama és Salta közötti mért részen 74., az összetettben pedig 86. helyen álló sandlanderes duó pilótája, Sebestyén Sándor. – Ugyanakkor a csütörtökihez képest most könnyebben vettük az akadályokat. Köves, sziklás úton kellett végigmennünk, a nehézséget az okozta, hogy az ember nyomta volna szíve szerint a gázt, ahogy a csövön kifér, de muszáj volt ésszel vezetni, nehogy baj legyen. Egyébként is, amikor jobban belelendültél volna, biztos, hogy láttál egy felborult kamiont, egy megrongálódott autót vagy éppen szerelő versenyzőket az út szélén, úgyhogy rögtön óvatosabb lettél. A táj viszont gyönyörű, a látvány kárpótol minket az esetleges kellemetlenségekért.

Az átkelés Chiléből Argentínába viszont eléggé megviselte a mezőny tagjait. – Fent a hegyekben alig nyolc Celsius-fok volt, s rendkívül ritka a levegő. Szinte mindenkinek fájt a feje, elálmosodott az ember, bevallom őszintén, a rajt előtt egy órácskát én is elszundítottam a kocsiban – mesélte a szakaszon 76., az abszolút értékelésben 88. UNIQA Safety Car pilótája, a Sandlander csapatvezetője, Pócsik László. – Érezni, hogy már Argentínában vagyunk, rengeteg a szurkoló, a helyiek tényleg megőrülnek a Dakarért, a technikai sportért. A szelektív nem volt túl bonyolult, de folyamatosan figyelni kellett. Köves, murvás, gyors, amolyan ralis pályát jelöltek ki a szervezők, úgyhogy nem éppen a mi, alkatrészekkel megpakolt Toyotánknak kedvezett. Kicsit olyan érzésünk volt, mint a medvének, amely elindul a derbin… Persze, továbbra is azt mondom, a távok teljesítése a legfontosabb feladat, s idáig minden az elképzeléseink szerint zajlott. Sanyiéknak és nekünk sem voltak technikai problémáink, egyben vagyunk mi és az autók is, a Toyoták kitűnően bírják a terhelést, azaz továbbra is bizakodóak vagyunk.

A csapat tagjainak azonban nem volt teljes az öröme, mivel újabb halálos baleset történt a dél-amerikai eseményen. Csütörtökön egy taxi két utasa veszítette életét, miután a jármű egy dakaros kísérőkamionnal ütközött, pénteken pedig egy francia versenyző Thomas Bourgin hunyt el. A motoros a közúton egy rendőrautóval karambolózott. A Sandlander részvétét fejezi az elhunytak családjának, hozzátartozóinak.

2013-as Dakar-rali, 7. nap. (Calama-Salta. Autósok, kamionosok: az össztáv 754 kilométer, a szelektív szakasz 220. Motorosok: az össztáv 806 kilométer, a szelektív szakasz 220 km.).
Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini) 1:47:27 óra, 2. Guerlain Chicherit, Jean-Pierre Garcin (francia, SMG) 39 másodperc hátrány, 3. Robby Gordon, Kellon Walch (amerikai, Hummer) 1:08 perc h., ...26. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel) 18:28 p h., …74. SEBESTYÉN SÁNDOR, BOGNÁR JÓZSEF (MAGYAR, TOYOTA) 45:59 P H, ...76. PÓCSIK LÁSZLÓ, FARKAS NÁNDOR, SZALLER ZOLTÁN (MAGYAR, TOYOTA) 47:07 P H.
Motorosok: 1. Kurt Caselli (amerikai, KTM) 1:51:31, 2. Francisco López (chilei, KTM) 1:23 p h., 3 Olivier Pain (francia, Yamaha) 1:23 p h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, belga holland, Iveco) 2:02:21, 2. Ales Loprais, Serge Bruynkens, Radim Pustjovsky (cseh, belga, cseh, Tatra) 1:09 p h., 3. Andrej Karginov, Igor Devjatkin, Andrej Mokejev (orosz, Kamaz) 1:38 p h., …26. Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert (magyar, MAN) 29:56 p h.

Az összetett állás.
Autósok: 1. Peterhansel, Cottret 16:23:43, 2. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Buggy) 3:14 p h., 3. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) 44:03 p h., ...29. Szalay, Bunkoczi 7:21:57 ó h., …86. SEBESTYÉN, BOGNÁR 22:25:04 Ó H., …88. PÓCSIK, FARKAS, SZALLER 22:33:04 Ó H.
Motorosok: 1. Pain 17:28:17, 2. López 6:06 p h., 3. David Casteu (francia, Yamaha) 6:37 p h.
Kamionosok: 1. De Rooy, Colsoul, Rodewald 19:26:06, 2. Eduard Nyikolajev, Szergej Szavosztyin, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 22.08 p h., 3. Martin Kolomy, René Kilián, David Kilian (cseh, Tatra) 41:25 p h., …33. Darázsi, Vörös, Szalai 14:09:34 ó h.

2013/01/12 01:23 CET | Szerző: MR/Sandlander/Kónya Rita





















Copyright 2007 - 2011 | Impresszum / Kapcsolat / Referenciák | Minden jog fenntartva
Irodák / Képviselők: London | Budapest | Qatar | Cairo | Kuala Lumpur | St. Petersburg | Praha | Manila
Magyar iroda: Kónya Rita | Berzsenyi u. 17. | 8900 Zalaegerszeg | Hungary
Telefon: +36 20 467 52 73 | Fax: +49 30 48 49 83 087 | E-mail: hungary@marathonrally.com