Kezdőlap





Tereprali & offroad


A helyszínről jelentjük


Hírlevél regisztráció





FIA Világkupa Állása


Versenynaptár





Galéria főoldal





Impresszum


Médiaajánlat


Fotó Szolgáltatások


Public Relations


Referenciák






Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t!





















Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.









Dakar 2013: Jól kezdtek Darázsiék.



Kicsit orra esett, de ettől egyáltalán nem szeppent meg a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos trió, amely a 32. pozícióban teljesítette a Dakar-rali első szakaszát.

„A szakasz elején egy krátert nem vettünk észre, ami átrendezte egy kicsit a kamion elejét, de szerencsére nem történt nagy baj, ez egyáltalán nem befolyásolta a teljesítményünket” – nyilatkozta az Opel Dakar Team kamionversenyzője, aki azt is hozzátette: a kamionoknál nem egyedi eset, hogy nem látják, hova érkeznek.

Össszességében egyébként nagyon élvezték a szakaszt a fiúk, jó néhányat előztek, és végig kiegyensúlyozott tempót autóztak. „A felfelékben lendületből mentünk, mert csak úgy van esélyünk feljutni – láttuk is néhány ellenfelünket, akik lelkesen homokoztak a domboldalban. Ezt nem szerettük volna átélni, úgyhogy gyorsítottunk, dudáltunk, hogy hallják, jövünk és felrohantunk a dombokra. A helyzet az, hogy a mi kamionunkkal így, vagyis lendületből kell menni, mert nincs is az ereje teljében, ráadásul tele van alkatrésszel, úgyhogy ez az egyetlen mód” – mondta Darázsi, aki teljesen elégedett volt a 32. hellyel.

1. szakasz, Lima–Pisco (össztáv: 263 km, ebből szelektív szakasz: 13 km). Autósok: 1. Carlos Sainz, Timo Gottschalk (spanyol, német, Buggy) 7:40, 2. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 8 másodperc hátrány, 3. Chicherit, Garcin (francia, SMG Buggy) 10 mp h., ...39. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:41 perc h., ...77. Cenkov, Marinov (bolgár, Opel Antara) 3:38 p h., ...117.Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Landcruiser) 5:06 p h., …. 138. Pócsik, Farkas, Szaller (magyar, Toyota Landcruiser) 10.58 p h., ...149. Cserednyikov, Horn (orosz, magyar, G-Force Proto) 1:32:26 ó h.
Motorosok: 1. Francisco Lopez Contardo (chilei, KTM) 7:51, 2. Verheven (holland, Yamaha) 1 másodperc hátrány, 3. Quintanilla (chilei, Honda) 5 mp h.
Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco) 8:46, 2. Stacey, Ruf, Der Kinderen (holland, Iveco) 16 mp h., 3. Loprais, Bruynkens, Pusteljovsky (cseh, Tatra) 25 mp h., ...32. Darázsi, Vörös, Szalai (magyar, MAN) 4:15 p h.

2013/01/06 13:30 CET | Szerző: MR/Opel Dakar Team/Kónya Rita





















Copyright 2007 - 2011 | Impresszum / Kapcsolat / Referenciák | Minden jog fenntartva
Irodák / Képviselők: London | Budapest | Qatar | Cairo | Kuala Lumpur | St. Petersburg | Praha | Manila
Magyar iroda: Kónya Rita | Berzsenyi u. 17. | 8900 Zalaegerszeg | Hungary
Telefon: +36 20 467 52 73 | Fax: +49 30 48 49 83 087 | E-mail: hungary@marathonrally.com