
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Dakar 2013: "Még hogy a legkeményebb verseny!".

|  | 
| A szervezők szerdán ismét úgy döntöttek, hogy törlik a szakasz utolsó kilométereit az időjárási körülmények miatt. Mivel a CP1-nél, ahol megszakították a versenyt, Robby Gordon állt az élen, őt nyilvánították szakaszgyőztesnek.
"Megnyertük a szakaszt, így a mai nap jól alakult számunkra. De lehetett volna még ennél is jobb. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb riválisunkat 30 perccel vagy többel is meg tudtuk volna verni" – mondta Gordon.
"Szégyen, hogy törölniük kellett az időjárás miatt, mert ma sokat jöhettünk volna előre az összetettben. Amikor mi odaértünk, az áradás nem volt vészes, talán bő fél méter mély lehetett. Nem nagy dolog, úgy értem, azt hittem, a Dakaron vagyunk, ami a világ legkeményebb versenye. Azt hiszem, ezt idén szem elől tévesztették" – folytatta a csalódott szakaszgyőztes.
Bár a versenyt a 75. kilométernél leállították, a Gordon – Walch páros egészen a 125. kilométerig versenyzett, ekkor egy helikopter állította meg őket a szelektív kellős közepén azzal, hogy a szakaszt megszakították.
A maradék három szakaszon Gordon a határig hajszolja majd a Hummert, hogy annyit tudjon előrelépni az összetettben, amennyit csak lehetséges, és persze mindhárom szakaszgyőzelmet is megszerezze.
2013/01/17 18:17 CET | Szerző: MR/Speed Energy Racing/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|