
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: Baja Poland: Kordáék folytatják a világkupa szereplést

|  | 
| Kemény fába vágta a fejszéjét a Korda Racing versenyzőpárosa, hiszen Korda Erik és Fábián Csaba alig két héttel a magyar világkupa futam után már a sorozat lengyel állomásán, a Baja Polandon áll rajthoz a vadonatúj Toyotával.
Bár a Baja Poland idén először szerepel az FIA legrangosabb terep-rallye bajnokságában, a lengyel szervezők alaposan kitettek magukért debütáló évükben. A verseny három napja alatt ugyan mindössze öt szelektív szakasz szerepel a programban, azonban ezek közt találunk egy 240 kilométeres pályát is. Erik és Csabi Lengyelországban is ugyanazzal a Toyotával áll rajthoz, melyet két hete mutattak be Magyarországon, azzal a nem titkolt céllal, hogy megalapozzák jövő évüket. ”Jövőre szeretnénk részt venni a Világkupa sorozaton.” - árulta el Korda Erik terveit a lengyel futam rajtja előtt. „Mivel az Internext Rally elmarad úgy döntöttünk, idén már nem állunk rajthoz a magyar bajnokságban, ehelyett megpróbálunk felkészülni a jövő évi Világkupa futamokra. A lengyel verseny remek erőpróba lesz, hiszen a prológot leszámítva a legrövidebb szelektív is hosszabb, mint odahaza a leghosszabb.”
A mezőny egyetlen magyar párosa péntek este egy 12,7 km-es pályán melegít a versenyre, szombaton előbb egy 93 km-es majd a 240-es vár a mezőnyre. A vasárnap ehhez képest már sétagaloppnak tűnhet, ekkor egy 79 km-es pályát teljesít kétszer a mezőny talpon maradt része. „Életem eddig legkomolyabb versenye előtt állok” – vallotta be Fábián Csaba, a Korda Racing navigátora.”Nagyon komoly pályákon kell, nagyon komoly ellenfelekkel megküzdenünk. Bevallom, egy kicsit izgatottan tekintek a szombati nap elé, de örülök is, hogy ilyen hosszú pályákon versenyezhetünk, mert szerintem ilyen egy ez igazi terep-rallye és a jövőben sok ilyen szakasz vár ránk.”
A Korda Racing párosa csütörtök délben érkezett meg a Baja Poland központjául szolgáló Szczecin városába, ahol számukra kissé hűvös, 13 fokos hőmérséklet fogadta a magyar versenyzőket. Délután egy rövid teszt szerepelt Erikék programjában, azonban a Toyota próbája a tervezettnél is hamarabb ért véget. „Értelmetlen volt, a csak erőlködött az autó a mély homokos pályán, 50-nél gyorsabban nem tudtunk menni, ezért nem erőltettük a dolgot, két kör után befejeztük és inkább készülünk a versenyre.” – zárta szavait Erik.
2012/09/06 22:11 CET | Szerző: MR/Korda Racing/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|