
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: Dakar 2013 - Még 22 nap: Pekingben mutatkozott be a Great Wall csapata

|  | 
| A tízmillió lakorú Pekingben, Kína fővárosában mutatkozott be a Great Wall Motors dakaros csapata. A szerdai sajtótájékoztatón mintegy százötven újságíró vett részt, és természetesen ott voltak a csapat párosai, Zhou Yong és Pascal Maimon, illetve Carlos Sousa és Miguel Ramalho is.
A portugál egység idén az autósok között egyedüliként képviseli hazája színeit. Sousa a tavalyi hatodik helye után bizakodva várja az idei rajtot. A luzitánok veterán pilótája idén ünnepli pályafutása kezdetének 25. évfordulóját, és tizennegyedszer indul a Dakaron, és bár csupán másodszor indul a kínai gyártó színeiben, máris komoly népszerűségre tett szert az ázsiai országban.
“Kína láthatóan egyre inkább nyit a Dakar felé, és most már egészen másképp látják az itteniek a viadal jelentőségét. Bár az együttműködés még nagyon friss, a tavalyi eredmény felgyorsította ezt a folyamatot, és széleskörű érdeklődést generált a verseny, s főleg a kínai gyártók egységei iránt” - magyarázza Sousa, aki ebben az évben immár harmadszor látogatott el Kínába.
Most először tartott azonban vele Miguel Ramalho, aki az idei Dakaron a navigátora lesz. Ramalho neve ismerősen csenghet azok számára, akik egy kicsit mélyebben követik a tereprali illetve a rali futamokat, hiszen terepraliban többszörös portugál bajnok (Miguel Barbosával), s a rali világbajnokságban is letette a névjegyét (Armindo Araújo mellett).
Mindketten tisztában vannak azzal, hogy az idei mezőnyben egyáltalán nem lesz könnyű megismételni Sousáék tavalyi hatodik helyét, de még a legjobb tízbe bekerülni sem. “Bármilyen fájdalmas is, realistának kell lennünk a várakozások tekintetében, és fel kell készülnünk arra, hogy a 2013-as Dakar az eredmény szempontjából visszalépés lehet az előzőhöz képest. Az autón gyakorlatilag semmit sem fejlesztettünk tavaly óta. Ráadásul az új szabályok miatt széria motort kell használnunk, ami súlyosan érződik a sebességünkön” - mondja Sousa.
Mivel öt korábbi Dakar-győztes is van a mezőnyben, a portugál biztos benne, hogy “az első napoktól kezdve nyaktörő sebességet kell diktálnia annak, aki a győzelemre pályázik. Mi inkább az egyenletes tempóra törekszünk, és igyekszünk kihasználni a Haval megbízhatóságát.”
2012/12/13 23:49 CET | Szerző: MR/Press-à-Porter/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|