
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: Selyemút Rali: Jön a Scania!

|  | 
|
 |  | | Visszatér az oroszországi Selyemút Ralira a Qualisport kamionos együttese: a kalocsai alakulat tavaly a viadal történetének első magyar befutója volt, idén pedig megújult legénységgel és egy vadonatúj Scaniával vágnak neki a moszkvai Vörös térről rajtoló, majd Szocsi közelében, Gelendzsikben befejeződő nyári tereprali-csúcsrangadónak.
Kovács Miklós pilóta, Tóth Tamás vezető szerelő és a csapat új navigátora, Tóth György május elején leplezte le a "Qualisport V8" típusjelű új Scania versenykamiont, amely szinte minden ízében megújult az előző, a tavalyi Selyemút Ralit teljesítő elődjéhez képest. Az új sárga monstrum - amelyet a csapat kötődését hangsúlyozva kalocsai minta is díszít - magasabb, a futóműve kiforrottabb, a hajtásról pedig immáron egy közel 1100 lóerős V8-as egység gondoskodik.
A trió az országos bajnokság kapuvári futamán járatta be az új versenygépet, amely már útban van Oroszország felé. Július 6-án, a Luzsnyiki stadionban tartandó gépátvételen a Scaniára felkerül a 309-es rajtszám, másnap pedig elkezdődik a közel 4000 kilométeres, 2100 kilométernyi szelektív szakaszt magában foglaló száguldás, amelyen több mint 100 autó és 25 kamion – a közöttük 7 gyári Kamaz – vesz részt.
„Tavaly fergeteges versenyben volt részünk az orosz szervezőknek köszönhetően, minden pillanatát nagyon élveztük” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós, akinek eddigi legnagyobb sikere a 2010-es Africa Race megnyerése volt – „Egy éve első magyar egységként eljutottunk a célig, a 16. helyet szereztük meg a kamionok között. Most minden eddiginél népesebb lesz a magyar különítmény, hiszen Fazekas Karcsiék, Szalay Balázsék és Liszi Lászlóék is ott lesznek az autós mezőnyben. A kapuvári verseny óta sokat dolgoztunk az új Scanián. Úgy gondolom, hogy jól felkészítettük a kamiont, elsődleges célunk a tavalyi befutó megismétlése lesz, s bízunk benne, hogy szép eredményt érhetünk el.”
A versenytriót négyfős asszisztencia-stáb segíti a Selyemút Ralin: Bokor Attila, Várda Ferenc és Ács László feladata a Scania műszaki kiszolgálása lesz, míg Mészáros Sándor csapatmenedzser az adminisztratív- és szervezési teendőket látja majd el a viadal során.
2012/07/03 23:04 CET | Szerző: MR/Qualisport/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|