
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: Selyemút Rali: Újabb váratlan szerviz

|  | 
| Folytatódott a Scania Qualisport V8 felnőtté válási folyamata a Selyemút Rali második szelektív szakaszán, amelyre Volgográd környékén került sor. A nyitószakasz után a sárga monstrummal ezúttal is műszaki gondok adódtak.
Míg az első szelektíven a motorvezérlő elektronika hibája okozott problémát a kalocsai kamionos csapatnak, addig ezúttal a kormánymű összekötő rúdja hajlott el már az első ellenőrző pont előtt. Kovács Miklós pilóta, Tóth Tamás vezető szerelő és Tóth György navigátor elhárította a vadonatúj kamion újabb gondját, majd a második ellenőrző pontig folytatták útjukat, ott azonban – akárcsak vasárnap – félbeszakították a szakaszt és visszatértek a táborba javítani.
„Ma a kormánymű összekötő rúdjával gyűlt meg a bajunk. Sikerült kicserélnünk, de aztán a Scania eleje túlságosan rázott, így a CP2 után úgy döntöttünk, hogy félbeszakítjuk a szakaszt. Mivel a nyitónapi műszaki malőr miatt egyébként is jelentős időbüntetést kaptunk, jobbnak láttuk, ha visszatérünk, és a javításra fordítjuk az időt. Egyébként élvezetes, de kegyetlen volt a mai szakasz, sok versenyzőtársunknak adódott problémája. Különösen sajnáljuk csapatunk nagy barátját, Jean-Louis Schlessert, aki felborult, kiesett, ráadásul kézsérülést szenvedett. Ezúton is jobbulás kívánunk neki!” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós.
A mezőny többi magyarja közül csak Szalay Balázsnak és Miroslav Zapletalnak volt problémamentes napja. Az Opel Dakar Team ásza a 11. időt autózta és az összesítésben is hasonló helyen áll, míg a Hummer-menő a 6. időt autózta a napi szakaszon, összesítésben pedig az 5. pozíciót foglalja el. Fazekas Károly a BMW-vel ezúttal az 54. időt teljesítette és az 55. helyen áll, míg Liszi László a Mitsubishi motorgondjai miatt félbeszakította a szakaszt.
Kedden Volgográdból Elista felé veszi az irányt a Selyemút Rali mezőnye: a szelektív szakasz hossza 488 kilométer lesz, amely zöme sztyeppés terepen kanyarog majd.
2012/07/09 22:55 CET | Szerző: MR/Qualisport/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|