
|

















|




















|
Kérjük, írja be a keresendő szót (szavakat), és nyomjon Enter-t! |

|















|
 |

|

|
 |

|


Ez a marathonrally.com "Tereprali & Offroad" hírrovata. Az összes hír megtekintéséhez használja a hír alatti linket vagy a bal oldali fomenüt.

|

|

|

|

 Headline: Selyemút Rali ötödször

|  | 
|
 |  | | A rendezők nem változtattak az időponton: most már hivatalos, hogy július 6. és 12. között tartják meg az idei Selyemút-ralit. Az utóbbi évek hagyományainak megfelelően ezúttal is a moszkvai Vörös térről rajtol a mezőny, és hét versenynap alatt körülbelül 3000 kilométert tesz meg a célig. Az orosz állam most is az esemény mögött áll, amelyre népes mezőnyt várnak. Legutóbb az autósoknál száz, a kamionosoknál harminc induló sorakozott fel a rajtnál, s mérette meg magát az orosz erdőkben, valamint a Kalmük-sivatagban, úgyhogy az indulók számát tekintve a Selyemút a világ második legnagyobb terepversenye.
Emlékezetes, a 2012-es viadal nagy magyar sikert hozott, hiszen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a szenzációs második helyet harcolta ki a záró napon. Úgyhogy az Opel-páros már csak a jó emlékek okán is visszatér az orosz pályákra.
„A Selyemút-rali remek felkészülés a Dakar-ralira, jó a szervezés, jók a pályák, erős a mezőny, a sivatagi körülmények között tesztelhetjük az újításokat, úgyhogy már tavaly eldöntöttük: visszamegyünk. Természetesen az is motivál, hogy a legutóbbi viadalon pályafutásunk egyik legnagyobb nemzetközi sikerét értük el, s nyilván megjött az étvágyunk. Az idén is szeretnénk a legjobbak között végezni, s akár a győzelemért harcolni...” – mondta Szalay Balázs.
2013/02/13 15:21 CET | Szerző: MR/Opel Dakar Team/Kónya Rita
|

|


|
|
|

|
 |

|
|
|

|
|